2012. február 22., szerda

Mula-bandha (gyökér zár)

Govinda Kai egy workshop alkalmával azt mondta: “ne keresd a mula bandhát. Hagyd, hogy a mula-bandha találjon meg téged.” 

Múlt vasárnap a Chakra Flow workshop alkalmával az elméleti rész keretein belül elég alaposan átvettük az ember energetikáját és ennek a rendszernek a működését. Ahhoz, hogy a csakrák fogalmát megérthessük, jó néhány alap fogalommal tisztában lenni. Ekkor esett szó a bandhák gyakorlatáról is, amikor az egyik lánnyal, aki maga is jógaoktató, arról kezdtünk el beszélgetni, hogy érdemes e a kezdő gyakorlókat a mula-bandha végzésére inspirálni.

Miközben magam is igyekszem folyamatosan tapasztalatot szerezni ezzel kapcsolatban, az elmúlt időszakban több tapasztalt jógatanárt is megkérdeztem, mi a véleményük a mula-bandha gyakorlásáról és tanításáról. Így összegezném, ami kialakult bennem ezzel kapcsolatban. 

A legtöbb esetben a mula-bandha gyakorlata közben fizikai szinten kerül megközelítésre a kialakítás módja. A záróizmok összeszorítása és felfelé emelése, durván lesarkítva, amire sok esetben irányul a figyelem. Kezdetben, mikor elkezdtem gyakorolni magam is azzal próbálkoztam, hogy fizikai szinten hozzam létre a bandhát, azonban majdnem minden esetben erős migrén és feszültség jelentkezett a gyakorlás végére, mivel minden pozícióban törekedtem a zár fenntartására, ahogy az “elő van írva”. Néhány alkalom után világossá vált, hogy ez nem lesz így célravezető, más úton kell közelítenem a kérdéshez. 

Ha jobban belegondolunk, látható hol hibádzik a történet leginkább. Biztos helyén való e, fizikai instrukciókkal energetikai folyamatokat létrehozni? Persze a két terület nagyban összefügg, de a finom szintű áramlásokat és változásokat ez esetben másképp befolyásolja az egyik irányból való közelítés, és máshogy a másik.

A mula-bandha, ahogy az összes többi bandha is, a helyes gyakorlás hatására egyszer csak önmagától létrejön. Amikor ez megtörténik, természetesen azok a testi tünetek, érzetek jelentkeznek, mint amire a korábbi instrukciók utaltak, de teljesen más a hatás abban az esetben, ha az energetikai változás hozza létre a testi tünetet, és akkor is, ha a fizikai változás szól bele az energetikába. 

Abban az esetben, ha erőszakosan gyakoroljuk a mula-bandhát negatív energetikai folyamatok indulhatnak el és számos fizikai probléma is kialakulhat, mint a feszültség, has-, és fejfájás, menstruációs probléma vagy éppen inkontinencia, impotencia, emésztési zavar. A helyes gyakorlás azonban nagyon jótékony. 

Jól kitapasztalható a mula-bandha működése, ha időt szánunk először néhány, a területhez tartozó mudra végzésére, mint például az Ashwini mudra (végbél záróizmának összehúzása), vagy a Vajroli mudra (hugyvezeték izmainak aktiválása). Hozzáteszem azonban, hogy maga mula-bandha nem ezeknek az izmoknak az aktivitása. Ezekkel a finom energetikai gyakorlatokkal közelebb kerülhetünk a mula-bandha megtapasztalásához. Lassabb, de biztosabb út a bandha megtapasztalásához, ha nem rontunk ajtóstól a házra, hanem megadjuk a módját és az idejét. Érdemes először ülésben gyakorolni, nem túl hosszú ideig és fokozatosan átvinni a testhelyzetek gyakorlásába. Amikor már energetikai szinten megvan a valós tapasztalat, könnyebben megtaláljuk létrejöttének módját a különböző testhelyzetekben is, és nem lesz szükség az erre vonatkozó fizikai instrukciókra, hiszen a testhelyzetben magától létrejön a bandha. (Persze ez az ászanák egyidejű és folyamatos csiszolását is feltételezi.) Egészen más benyomásokra és tapasztalatokra tehetünk szert a mula-bandha megjelenése közben.
Van néhány jó rávezető gyakorlat is, amely kedvező testtartást hoz létre a bandha megtapasztalásához. Legegyszerűbb például maga a Tadasana, az alapállás, amelyben magának a medencének a pozicionálása megteremti a feltételét annak, hogy a mula-bandha létrejöjjön. 

Érdemes rászánni az időt mindennek felfedezésére és saját tapasztalatokra szert tenni, hiszen a bandhának nem csak, hogy fizikai és energetikai szinten van számos jótékony hatása, de a legtöbb ászana kivitelezését és megtartását is könnyedebbé, egyszerűbbé teszi, mint mikor e nélkül dolgozunk a gyakorlatokban. 

Mindenesetre kitartok Govinda jó tanácsa mellett és nem keresem, vagy próbálom meg fizikai szinten létrehozni a bandhát, hiszen az valójában nem a fizikai szinten valósul meg. Az ott tapasztaltak csak tünetei lehetnek a sikernek, de nem kiváltói. Inkább arra törekszem, hogy a gyakorlataimat pontosítsam annak érdekében, hogy azokban létrejöhessen a tapasztalat. Illetve sok időt fordítok a fentebb leírt folyamatok gyakorlására, hogy minél tudatosabbá válhasson a mula-bandha tere. 

Mindannyiunknak kitartást kívánok a sikeres gyakorláshoz!

2012. február 20., hétfő

Maha Sivaratri–Shíva nagy ünnepe

Az Úr Shíva kedvenc napja, mikor a Jyotir lingam, a fény formájában ünnepeljük Őt. A teremtés befejeztével Parvati megkérdezte Shívát, hogy melyik a legalkalmasabb idő arra, hogy bhaktái rituálékat végezzenek és szolgálatot gyakoroljanak felé, ezt az éjszakát jelölte ki, mint számára legkedvesebb napot.

Több legenda és mitikus történet is fűződik ehhez az ünnephez, amikor egész napos böjtöt és virrasztást tartanak a szádhakák ezen az éjjelen, miközben jógát, meditációt gyakorolnak és Shíva mantráit éneklik, magasztalva a hatalmas istent, aki a Teremtés és Pusztítás Ura.

A mitológia szerint ezen a napon történt, amit úgy hívnak: Samudra Manthan. Azt meséli el, hogy bár az asszurák (démonok) és az istenek mindig bizalmatlanok voltak egymással és harcban álltak, azonban annak érdekében, hogy kiköpüljék az Amritát, az örök élet nektárját összefogtak. A Mehru-hegy (a világ tengelyének szimbóluma) köré tekerték Adisésát, a világot tartó kígyót, úgy használva, mint egy kötelet, nekiláttak hogy kiköpüljék vele a világóceánt és az örök életet adó nektárt. Sikeresen teljesítették a tervet, de mielőtt az istenek elfogyaszthatták volna az amritát a démonok megmérgezték azt. Shíva lépett közbe, s mielőtt bárkinek baja eshetett volna elfogyasztotta a kiköpült italt. Mikor már az egész csak arra várt, hogy Shíva lenyelje Parvati elkapta a nyakát és összeszorította, így Shíva itt semmisítette meg a mérget, innen származik egyik neve: Neelkanth, vagyis kéktorkú, mivel a méreg kékre festette torkát.




Egy másik legenda szerint ezen a napon Parvati “tapas”-t végzett, annak érdekében, hogy megvédje férjét a rá támadó gonosz erőktől. Más hagyományok úgy tartják, éppen hogy Siva és Parvati házasságának a napja.

Ezért is van, hogy ez a nap és éjszaka kedvező idő arra, hogy a házasságban élő nők férjeik és fiaik jó sorsáért, és teljességükért imádkozzanak, s azok a nők, akik még hajadonként élnek olyan férjért imádkozzanak, mint Shíva, aki a legtökéletesebb, akit nő kívánhat magának.
Szívesen emlékezem arra az alkalomra, mikor Swami Véda Bharati a Himaláyai Tradíció vezetője arról tanított minket, hogy Shíva az a Tudatosság, amely szüntelenül szívünk barlangjában meditál. S minden alkalommal, mikor gyakorlatunkat végezzük megtérünk hozzá.

“Shiva - isteni tudatosság (SH – tudatosság I – shakti VA – a swadhisthana csakra magmantárjából ered, mely a Kundalini eredeti lakhelye. Swa - önvaló, dhistana – lakhelye)
Ra – a prána tüzének kiterjedése
Tri – a három világra (lokah), három tudatállapotra, és a három szenvedésre utal.” Pandit Vishnu Panigrahi
Célunk, hogy megszabaduljunk a szenvedéstől, felismerve korlátainkat kiszabadítsuk magunkat a ránk ható anyagi világ kötelékeiből. Amikor tudatunkat és érzékeinket megzaboláztuk lehetségessé válik annak felismerése, hogy mi és a Tiszta Tudatosság felragyogó fénye (Jyotir Lingam) nem vagyunk különbözőek egymástól. Mindez mi magunk vagyunk. A tiszta lét – tudatosság – boldogság (sat-citt-ananda) állapotában létezve.

Ezen a napon virágot, gyümölcsöt, tiszta vizet, füstölőt ajánlunk a Shívának. Bármelyik mantráját kedvező recitálni, akár az OM NAMAH SHIVAYA, akár a SHÍVA GAYATRI áll hozzád közel. A nap során ismételd magadban Shíva nagy mantráját, a Tryambhakam mantrát is, ami így szól:

Tryambhakam mantra
















Om Tryambhakam Yajamahe
Sugandhim Pushtivardhanam
Urvarukamiva Bandhanan
Mrityor Mukshiya Maamritat

Védelmező és gyógyító mantra, mely megvéd a betegségektől, balesetektől és szerencsétlenségektől. Olyan védőpajzsot hoz létre körülöttünk, mely megóv a ránk hatni vágyó gonosz erőktől. Elűzi a tudatlanság sötétségét, s a tudás világosságába vezeti a gyakorlót. A belső tűz, amely általa ébred, minden negatív hatást kiéget a tudatból és karmából. Megelégedettséget, boldogságot és jólétet eredményez.
többféleképpen is fordítják:

"Óh imádunk téged Shíva, akinek a harmadik szeme eléget minden rosszat, és szemeddel eloszlatod a tudatlanságot, és szétosztod a tudást, Te, aki áldást osztasz, aki illatos vagy, aki táplálod a lelket, aki úgy viszel a halálból át a halhatatlanságba, mint ahogy az érett uborka elválik a szárától."

“Óh, imádunk téged Háromszemű, legfelsőbb ragyogó! Életünk, mint az uborkaszár tekereg. Vess gátat a szenvedésnek és a halálnak. Ajándékozz meg bennünket az amritával (az istenek/halhatatlanság italával).”

2012. február 14., kedd

Chatur-anga-danda-asana

Tegnap a Napüdvözlet tanfolyamon a Chaturanga előkészítésével, felépítésével és kivitelezésével foglalkoztunk. Érdekes módon, mikor az órán elhangzik, márpedig nálam gyakran elhangzik a neve, a csoport ajkai kollektív mosolyra húzódnak… sajnos nem a gyakorlat iránt érzett öröm és lelkesedés következtében, hanem csupán viccként tekintve arra az elképzelésemre, hogy ez valaha menni fog nekik.
Arra gondoltam, érdemes néhány szót szentelni ennek a pozíciónak, hiszen nagyszerű gyakorlat, ami az egész test minden izmát kitűnően erősíti, fejleszti a koncentrációt, akaraterőt és a kitartás képességét. Kijelenthetjük, hogy intenzív önbizalom növelő gyakorlat, ha valaki meg tudja csinálni.
Az ismerkedést a gyakorlattal kezdjük a névnél, ami sok mindent elárul róla: a “chatur” szó “négyet” jelent, a “anga” tagot, vagy pontot, a “danda” “bot”-ot jelöl, az “asana” pedig “pozíciót, testtartást, testhelyzetet”. Ez tehát a “négy-pont tartás”, ami előre vetíti, hogy a test négy ponton kerül megtámasztásra, mely négy pont a két tenyér és a két lábfej.

Ha szétboncoljuk a gyakorlatot, a következő elemekre lehet bontani, melyek fontos részét képezik a gyakorlatnak: lábak aktivitása, medence fixálása, törzs izmainak tónusa, váll-, és csuklóízület pozícionálása, lapockák munkája, hasizmok, bandhák ereje és persze a dristhi.

Megfigyelésem szerint az szokta a legnagyobb problémát okozni a kivitelezésben, hogy valaki vagy nem tudja kiemelni magát ebbe a helyzetbe, vagy éppen ha kiemeli magát a medence túl magasra kerül és megtörik a testhelyzetben működő erővonal folytonossága, aminek mentén belenyújtózhatunk a gyakorlatba, könnyeddé téve a kitartását.

Kezdetben érdeme a chaturangát úgy gyakorolni, hogy a felkarokat összekötjük hevederrel, hogy vállszélességnél ne nyíljon ki jobban a két könyök. Ez egy lényeges pontja a gyakorlatnak, mivel, ha a két könyök kifelé ereszkedik, már nem tudjuk a karunkat “erőkarként” működtetni. Érdemes kipróbálni, hogy milyen könnyebbséget jelent hevederrel megfigyelni a test működését a gyakorlat közben, mert ez a tapasztalat jól felidézhető és használható a végleges kivitelezésnél.

Előkészítés gyanánt fontos, hogy a kar izmai elég erősek legyenek, bár a gyakorlat titka nem a karok erejében rejlik. Nagyon fontos, hogy miként dolgozik össze benne a test teljes egésze.




A következőképpen szoktam ezt tanítani:

Kiinduló helyzet: adho-mukha-danda-asana (lefelé-néző-botpóz)
Ebben a pozícióban a két csukló pontosan a váll alatt helyezkedik el, a karok nyújtva vannak és befelé csavarodnak, ami nem csak a vállövet nyitja, hanem a két lapockát is szétteríti és lefelé húzza. A hátra kinyújtott lábakon támaszkodunk, tehát pont azt a négy pontot használjuk az Adhomukhadandasanában, mint a Chaturangadandában. Már ebben a helyzetben jól megfigyelhetőek az izomaktivitások, amelyek létrejönnek a testben. A láb izmai elől és hátul is aktívvá válnak, hiszen belenyújtózunk teljesen a sarokba, viszont a lábujjakkal előre fele dolgozunk, a combok kissé befelé csavarodnak, ez nem csak a keresztcsont területét szélesíti, hanem stabilizálja a medence helyzetét. A medencét billentjük a gyakorlatban, úgy hogy a szeméremcsontot kissé a talaj felé húzzuk. Ez tovább segíti, hogy a test egy vonalra kerüljön, valamint megszünteti a deréktáji homorulatot, ami szélsőséges esetben derékfájdalomhoz vezet a csigolyák torlódása miatt. A hasizmok megfeszülnek, a köldök területe befelé és fölfelé húzódik, ami tovább segíti az előbbi folyamatot. A törzs izmai is aktiválódnak, szinte fűzőként feszülnek a testre. A tarkót hosszan megnyújtjuk, az ál kissé visszahúzódik a kulcscsont irányába. A tekintet a talajra irányul, egy ponton rögzül.
Ebből a pozícióból indulva már csak bele kell ereszkedni a Chaturangába. Egészen addig engedjük le magunkat, megtartva egész testünket egy vonalon, míg a törzs nem kerül egy vonalba a felkarral, ami az alkarral pont derékszöget zár be.

Számomra a legnagyobb segítséget a gyakorlatban az jelentette, hogy a miközben a sarokba nyújtózom a lábujjakkal tolom magam előre, és pont ilyen intenzitással a tenyerekből pedig hátra felé dolgozom. A két ellentétesen létrejövő erővonal épp a medencében egyesül, ami semlegesíti a megtartásából származó túlzott erőlködés mértékét. Ennek a folyamatnak abban is nagy szerepe van, hogy megtapasztaljuk a mula bandha aktivitását, ami a helyes kialakítás következtében rendkívül aktívvá válik a gyakorlatban. Mindezt már a kiinduló helyzetben, jelen esetben az Adhomukhadandasanában érdemes kitapasztalni, hogy könnyebb legyen érvényesíteni a pozícióban.
Sikeres gyakorlást!

2012. február 13., hétfő

Légy magad a változás…

A spirituális élet lényege, hogy mindig minden helyzetben tudatában legyünk annak az alap kijelentésnek, hogy a világ belőlünk fakad, tehát mindennek ami kívül történik rajtunk, annak okát belül kell keresnünk. A spiritualitás számomra ebben nyilvánul meg, és abban a törekvésben, ami a folyamatos önkutatás, önfejlesztés és önmagunk tanulása által egyre magasabb szintre emeli az ember szellemét, feltételezve, hogy helyes úton jár. Ez által válik az egész élet olyan folyamatos lelki gyakorlattá, melynek esszenciája az  emberi kapcsolatok minőségétől, az életvezetésen és konfliktuskezelésen át, minden területét megízesíti az életnek.
A fejlődés útján haladva mindig a középút felé törekszünk és erre terelnek a tanítások is, ám anélkül, hogy a szélsőségeket megtapasztalnánk, igen nehéz meghatározni azt, hogy mikor is vagyunk azon a bizonyos “arany úton”. A szélsőségek megélése azonban sok esetben szükséges, hiszen a két szélsőség megtapasztalásából származó tudás az, ami kifejleszti az emberben a megkülönböztetés képességét, valamint megmutatja a választás és döntés lehetőségét.



A szellemi fejlődés különböző lépcsőfokai szakaszokra bontják az életet. A különböző életszakaszok jó meghatározói annak, hogy a spirituális fejlődés melyik lépcsőjére érkeztünk. A védikus hagyományokban megjelölt ashrama-k, vagyis életszakaszok jól szimbolizálják a fejlődés különböző lépcsőfokait, melyeken a személyiségnek végig kell haladni. Meg van az ideje a tanulásnak, meg van az ideje a szolgálatnak, családalapításnak, a világtól való elvonulásnak és a teljes lemondásnak. Ennek ellenére több szempontból is ütközik némi akadályba meghatározni, még egy adott életszakaszon belül is, hogy a spirituális létra melyik fokán állunk éppen, egyáltalán milyen szintről indultunk, és nehézséget jelent a meghatározásban az is, az egymást követő fokok sem egyértelműen, a logika szabályai szerint követik egymást sokszor. Az azért tudható, hogy a személyiségnek milyen állapotokon kell végig haladni, mielőtt eléri a teljes egyensúlyt.
A jóga egy egocentrikus szemléletet képvisel. Ez semmiképpen sem összekeverendő a egoizmussal, amely egyáltalán nem követendő viselkedésmód. Az egocentrikusság annak felismerését jelenti, hogy minden belőlünk fakad. Hogyan lehetséges ez? Általában nincs két ember, akik egyformán tapasztalnák a világot. Mindannyian szocializálódtunk valahogyan,  rendelkezünk olyan szűrőkkel, kondicionáltságokkal, emlékekkel, benyomásokkal, amelyek meghatározzák a világról és a benne élőkről, a velük való történésekről alkotott képünket. Ez sok esetben egészen eltérő mások tapasztalatához képest, ezért lehetséges, hogy annyi szemléletmód és nézőpont színesíti a világot. Az, hogy miként ítéljük meg a körülöttünk zajló folyamatokat, nagyban függ attól, hogy milyen szűrőkkel rendelkezünk. Gyakran találkozom olyan emberekkel, akik derűsek, nyitottak, tevékenyek, kreativitásukat képesek megélni, s ők szemmel láthatóan sokkal boldogabbak és bár általában nekik is vannak nehézségeik, mégis képesek pozitívan állni a dolgokhoz, s így könnyebben is viselik terheiket. Jól látszik ez a különbség, mikor valaki olyannal találkozom, akinek mindig akad valami, amiről éppen panaszkodhat, ha a munkája vagy a magánélete nem enged ennek teret, akkor biztos fáj valamije, vagy éppen megbántotta valaki a környezetében. Az ilyen emberek a világot eredendően rossz helynek élik meg, mindig gyanakodnak másokra, pedig sajnos mindaz, amit a környezetbe vetítenek, saját belső világuk megnyilvánulása.

Azok az emberek, akik gyakran keverednek konfliktusba, olyan feldolgozatlan belső tartalmakat hordoznak, amelyek  hasonló, vagy egy téma körül forgó nehézségeket, problémákat generálnak, újra és újra ugyanabba a szituációba sodrodnak és nem találják a kiutat ebből.

Hiába próbálunk meg elmenekülni bizonyos helyzetekből, amíg nem oldjuk meg azokat újra és újra szembekerülünk velük. Bár sokszor egy helyzettel való szembenézés félelmetesnek látszik, tanácsosabb megállni, és megfordulni, szembenézni azzal, ami mögöttünk lohol. A menekülés az, ami nem enged teret a változásnak, márpedig, ha mi magunk nem változunk, nem műveljük elménk kertjét a világ sem változik napsütötte hellyé. Minden féle benyomás, ami ér bennünket, hosszú időre képes gúzsba kötni, ha nem vagyunk elég tudatosak afelől, hogy egy helyzetben megélt rossz tapasztalat, egy személyben való csalódás nem jelent törvényszerűségeket.

A kudarcok megélése kiemelten fontos szerepet kap a lelki életből fakadó világi tapasztalatok megélésében. Vannak emberek, aki megpróbálnak valamit, de nem járnak sikerrel, ez lehet egy párkapcsolat, üzleti vállalkozás, egy álom megvalósítása. Ez minden önbizalmukat lelombozza, akaratukat meggyengíti, hitüket megtöri, és többet nem merik magukat kihívás elé állítani, pedig lehetséges, hogy éppen rosszkor, rossz helyen próbálkoztak, vagy éppen nem saját tényleges vágyaik megvalósítására összpontosítottak, hanem egy elvárt, felvett szerepet törekedtek teljesíteni. Ha bármikor elbukunk az életben az nem probléma, rengeteget lehet belőle tanulni. A probléma az, ha valaki nem tud felállni és csak nyalogatja sebeit, miközben az élete lassan rászűkül és a csalódás megkeseredettségében negatív érzelmek kezdik el mozgatni, mint például az irigység, vagy állandó felsőbbrendűségre törekvés. Általában az ilyen emberek hangoztatják a világ igazságtalanságát, a versenyek csalárdságát, ami önmaguk megcsalásából, és a kudarc mögött húzódó valóság felismerésének elutasításából ered.

Nagyon fontos, hogy belső tartalmainkat jól megismerjük, hogy ezáltal képesek legyünk felismerni a világban mindazt, ami nem ellenünk hanem értünk van. Minden nehézségben új lehetőségek rejlenek, minden végben új kezdetek, és minden konfliktusban a nézőpont megváltoztatásának lehetősége. Amikor a nehéz helyzetbe kerül az ember, akár párkapcsolatban, akár munkahelyen, vagy bármilyen területen fontos, hogy a sértődés és felháborodás helyett elgondolkodjon önmagán. Miért vált ki belőlem ilyen és ilyen érzéseket, érzelmeket ez a személy? Mikor, milyen helyzetben éreztem magam így utoljára? Mi az, amit nem tudok feloldani ebben a helyzetben? Helyesen fejezem e ki magam, helyén valóak e a reakcióim…. És még számos kérdéssel segíthetjük magunkat abban, hogy meglássuk konfliktusaink gyökerét. Így kigyomlálva kertünket, lassan megszűnnek a külső és belső konfliktusok és, ha belül rend van, akkor a külvilág is másképp tűnik fel. Ez nem jelenti azt, hogy eltűnnek a nehézségek, de biztos, hogy tiszta lélekkel és derűs elmével még a komoly gondokat is könnyebb megoldani, mint sötét szemlélettel, félelemmel és elkeseredéssel.

Ha szeretnéd, hogy a világban megjelenjen, amit szeretnél megtapasztalni, kezdd el gyakorolni először Te önmagad és mások felé, és egy idő után meglátod tetteid gyümölcse visszatér hozzád. Persze ez nem azt jelenti, hogy önös érdek vezessen és előre megfontolt szándékból adj másoknak és aztán várd, hogy na mikor kapod vissza… Célszerű a világ felé támasztott elvárásokat elengedni, és a “nekem ez jár” érzését feladni, és kicsit áthelyezni a súlypontokat. Önmagadra koncentrálj, ne mások megítélésére és minősítéséra, hiszen az, hogy milyennek látsz másokat, s velük milyen helyzeteket kreálsz nem róluk, hanem önmagadról szól…

2012. február 8., szerda

Tanárok és tanítványok

Jógázni sok helyen, sokféleképpen lehet. Mindenki könnyen megtalálhatja a számára megfelelő tanárt, iskolát, irányzatot. Amikor elkezdtem tanítani, tudtam, hogy nem a közérzeti jóga oktatását szeretném képviselni az általam vezetett órákon, hanem olyan foglalkozásokat szeretnék tartani, amelyek nem csak fizikai szinten hoznak fejlődést a gyakorlóknak, de olyan összefüggések felismeréséhez segítik őket, melyeket a mindennapi életben éppoly hasznosan lehet érvényesíteni, akár a jógaszőnyegen, s túl ezen a jóga mélységeinek megismertetése és felártárása a célom. Úgy gondolom, a jóga akkor valóban jóga többek között, ha megjelenik benne a tudatosság, hiszen a jóga tulajdonképpen az elme és a személyiség gyakorlata. Ez nem merül ki a test és a testérzetek tudatosításában, hanem túllépve azon bár először még megmaradva a fizikai tapasztalatok síkján a légzésre irányul, majd azon keresztül a finomabb érzetek, érzések és érzelmek felé fordul. Ha valaki nem csak közérzeti jógát gyakorol, úgy értem a célja nem az, hogy másfél órára a héten egyszer kikapcsoljon, vagy éppen aktuális hát-és derékfájását megszüntesse, amelyekre persze kiválóan alkalmas a jóga és csodás változásokat lehet e tekintetben elérni vele, abban az estben a gyakorlásnak fontos kritériumai vannak. Ahhoz, hogy valaki fejlődjön és mind a testében, mind a lelkében, szellemében, belső és külső világában változást érjen el néhány elengedhetetlen tulajdonság kialakítása nagyon fontos. Ilyen például az önfegyelem, amely kitartásra sarkall, a bizalom, mely engedi vezetni a gyakorlót... Igazából sok-sok dolgot fel lehetne itt sorolni, amely meghatározó a fejlődés útján, de ami mindennél fontosabb és ha megvizsgáljuk a legtöbbnek az alapja, az alázat. Önmagunkkal, vagy épp a tanárunkkal szemben fontos gyakorolni, hiszen e nélkül aligha fogadhatnánk el bárkit segítőnknek, vezetőnknek az aktuális órán, akár egyetlen alakalommal is. Sokan összekeverik az alázat és a megalázás, vagy megalázkodás fogalmakat. Fontos megérezni ezek között a különbséget. Az, hogy alázatot gyakorlok a tanárom felé, az nem azt jelenti, hogy megalázkodom előtte, vagy alsóbbrendűnek, kevesebbnek, értéktelenebbnek érzem magamat nála, persze az sem helyes, ha a tanár ilyesmit éreztet, van azonban egy "de". Mikor elmegyek valakihez tanulni, azt alapos körültekintés előzi meg. Utána nézek milyen visszajelzések vannak az óráiról, hiteles e számomra a gyakorlásban, és emberi dolgokat figyelek meg bennem, amikben értékeit keresem. Számomra bár fontos, de sokad rangú, hogy ki hol végzett, vagy hány papírt gyűjtött be, hiszen az még önmagában nem jelent nagy tudást, csak intellektuális ismeret begyűjtését és, hogy volt alkalma részt venni kurzusokon, de a jóga hitelesség és bölcsesség mértéke nem ebben dől el, hanem az előbbiekben.

Ha meglátogatok egy órát, azzal a tudattal teszem, hogy nyitottan, új lehetőségeket keresve lépek be a gyakorlásba. Tudom, hogy fogok újat hallani, amit még talán nem fedeztem fel, vagy másképp kerül megfogalmazásra, vagy olyan igazítást kapok a nem jól felépített testhelyzetembe, amit még nem tapasztaltam meg és esetleg csak épp az hiányzott az újabb előrelépéshez. Mindez izgalmas lehetőség, akár csak egy utazás.

Röviden elmondok egy történetet, ami a napokban esett meg velem. Ellátogatott egy lány az órámra, már nem első alkalommal. A gyakorlás közben, mivel vinyasa fow-t tanítok kevesebb alkalmam van javítani, mint azokon az órákon, ahol statikusan jelennek meg a gyakorlatok. Ennek ellenére, bár hangsúlyozom, hogy a vinyasa flow igazából akkor élvezhető, és nem megerőltető, ha valaki járatos a hatha jóga ászanáiban, és ez azért is nagyon fontos, hogy megfelelő testtudatossággal rendelkezzen, s a gyakorlatokat  a lehetőségeihez mérten a sérüléseket leginkább elkerülve tudja gyakorolni. Persze fel lehet építeni úgy egy vinyasa flow órát, hogy a legkezdőbbek is le tudják követni, de egy óra menete a többség résztvevőhöz van igazítva és nem mindig lehetséges a folyamatos módosítások instruálása és bemutatása, ha arányaiban több a haladó gyakorló. Ezért is az első körökben, és az új gyakorlatokban szoktunk időzni hosszabban, aminek egyik oka, hogy azért a pontosítások, javítások, cizellálások helyet kapjanak, a másik, hogy legyen alkalom elmerülni egy új helyzet megtapasztalásában, megélésében, felfedezve, hogyan viselkedünk benne. Az egyik ilyen gyakorlatban ez a lány, gyakorlatilag az ászanának egy módosítását, vagyis terápiás változatát végezte, ami egyrészt számára nem volt indokolt, másrészt pedig nem volt benne a fejlődés lehetősége. Ezért néhány külön instrukcióval próbáltam őt segíteni abban, hogy új tapasztalatot nyerjen. Úgy döntött, hogy nem hallja meg, amit mondok, és elengedve a füle mellett végezte tovább a gyakorlatot a megszokott módon, amit máshol, más tanárnál tanult. Nem erőltettem tovább a dolgot, lassú víz partot mos és a türelmesség elveit követve, egészen addig, amíg a következő gyakorlatban nem láttam, hogy egy kis erőlködéssel, ha rendszeresen így gyakorolja az adott pozíciót klassz sérvet tud összeszedni, amit nem feltétlen a gyakorlás közben, vagy közvetlen után, hanem hosszú távon fog megérezni. Engem arra tanított a Mesterem és a tanárom is, hogy olyan tudásra törekedjek, amivel minden esetben vállalhatom a felelősséget azoknak a testi épségéért, akik ellátogatnak az órámra. Abban az estben, ha akár kisebb, akár komolyabb sérülésveszély áll fenn, feladatomnak tartom, hogy útmutatást adjak arra vonatkozólag, hogy mikén kell helyesen kivitelezni a gyakorlatot. Most sem tettem másként, és sosem tapasztalt felháborodás volt rá a válasz, ami előtt döbbenten álltam.

Óra után a lány odajött és elmondta, hogy: a "beszólogatásom" sértő volt számára. Neki az XY a tanára, aki sose javította ki és egyébként pedig nagyon máshogy tanítok, mint más tanárok. És nem érti, hogy miért ne csinálhatná úgy a gyakorlatokat, ahogy megszokta.

Ott és akkor megválaszoltam neki ezeket, de mivel elindított bennem gondolatokat többek között az alázattal kapcsolatban, amiről a bejegyzés első felét írtam, érdemesnek tartottam a történet arra, hogy néhány sort kerekítsek hozzá, hiszen elég jó szemléltető.

Alapvetően, ha valaki elmegy egy órára, akár a tanárához, akár csak egy alkalomra választott tanárához kell, hogy legyen benne annyi alázat, hogy követi az óra vezető instrukcióit, függetlenül attól, hogy az egybevág e korábbi tapasztalataival vagy sem. Egy jógatanár remélhetőleg elvégzett minimum egy oktató tanfolyamot, és folyamatosan képzi magát, rendelkezik terápiás tapasztalatokkal, és lehetséges, mint esetemben is, a több képzés mellett, rendelkezik mozgásterapeuta képesítéssel, tehát valószínűleg tudja, hogy mit csinál. Abból a szempontból ez persze elgondolkodtató, hogy a lány arra  hivatkozott, hogy a tanára abban a helyzetben sosem javította ki, hanem engedte, hogy úgy csinálja, ahogy megszokta. Két szempontból is megkérdőjelezem az említett tanár szakmai hozzáértését. Egyrészt a lehetséges sérülés miatt, másrészt pedig egy jógatanárnak az is a feladata, hogy az embereknek segítsen azoknak a mentális, és lelki gátaknak az átlépésén, amelyek  megakadályozzák a helyes önismeretben és a valódi szabadság elérésében. A ragaszkodás és a megszokás a jóga útján felszámolandó tényezők. Ha valaki megszokásból cselekszik és elutasít mindent, ami eltér ettől a megszokástól, fejlődésképtelenné válik. Nem hogy testileg lelkileg egyre rugalmasabb, hanem egyre merevebb lesz, ami jócskán beszűkíti világlátását, ítélőképességét és tapasztalási lehetőségeit. Jó ezen változtatni és kilépni az erősen működő megszokásokból. Ha valaki pedig úgy érzi, hogy a tanár az órán az instrukciókkal és a javításokkal "beszólogat" a gyakorlóknak, talán érdemes az otthoni gyakorlás lehetőségével élni, ahol nincs beszólás, nincs javítás és lehet kedvvel áldozni a megszokások oltárán. Ha pedig a kitartó önálló gyakorlás, ami egyébként elengedhetetlenül fontos mindenki számára,  előrevitt addig a fejlődésben, hogy felismerjük a tanár szerepét és szükségességét, és a tanár és tanítvány viszony megélésére is megértünk, jöhet újra a csoportos óra. Amennyiben ez az opció nem megfelelő érdemes a testgyakorlatok mellett lelki gyakorlatot végezni, s néhány meditációt szentelni annak, hogy miért is váltotta ki azokat az érzéseket a tanár, amik kialakultak. Ha valami ilyesmit tapasztalok magamban, amiről tudom, hogy nem helyes és hosszú távon gátol, újra és újra keresem a helyzetet, amíg meg nem értem, fel nem oldom, át nem alakítom magamban.

Természetesen egy tanárral lehet nem egyetérteni, lehet azt mondani: máshogy csináltam eddig, de talán nem mindegy hogyan. Általában én megszoktam hallgatni az eltérő véleményeket, és szeretek elgondolkodni rajtuk, hátha tudok belőle tovább építkezni. Érdemes néha megfontolni számunkra még ismeretlen dolgokat is, kipróbálni, kísérletezni vele, különbséget tenni, tapasztalatot nyerni róla, hiszen egy-egy új iránymutatás nagy változások kapuja lehet. A fejlődéshez persze szükséges a nyitottság, befogadás, a bizalom és az alázat helyes gyakorlása.
Az említett lány azért is volt érdekes eset számomra, mert egy bizonyos pozícióban a térd helyzete volt problémás, amin semmi esetre sem akart változtatni. Milyen érdekes, épp az alázat területe.

Végül arra jutottam, mindannyian megküzdünk előbb vagy utóbb a saját akadályainkkal. Hiszen mindannyiunkban vannak. Ez a jóga és a fejlődés útja. Azt sajnálom csupán, hogy valószínűleg ez a lány nem jön el legközelebb a "beszólogatós" jógatanárhoz, hanem azt választja majd újra, aki nem javítja ki, hanem hagyja, hogy a megszokásai szerint cselekedjen, felülbírálva a ésszerűség és teste védelmének irányelveit. Így még sokáig el lehet jógázni, míg nem jönnek a különböző testi fájdalmak, rossz tapasztalatok, vagy épp egyre elkerülhetetlenebbé válik a szembenézés önmagával. Akkor majd abbahagyja a jógát, kijelentve, hogy semmire nem jó, pedig csak kicsi alázat és nyitottság kellett volna, hogy önmagát új tapasztalathoz segítse hozzá.

Bár én is elég ragaszkodó voltam, mindig arra ösztönzött a tanárom, hogy menjek el másokhoz is tanulni, szerezzek új impulzusokat, ismerjek meg más nézőpontokat, technikákat. Ráadásul, ami nagyon fontos tulajdonsága egy tanárnak, nem tartotta magát mindenhatónak és nem vélte úgy, hogy ő és csakis ő tudja a leghelyesebben és legjobban, bár számomra mégis bebizonyosodott. Úgy tanított, hogy ez a javamat szolgálja a fejlődésemet szem előtt tartva és nem azt szorgalmazva, hogy magához láncoljon. Kezdetben volt, hogy úgy éreztem azzal, hogy másik tanár órájára is ellátogatok, azzal elárulom őt. Most már tudom, hogy igaza volt és nagyon hálás vagyok, hogy nyitottságra és arra tanított, hogy képes legyek mindenkitől tanulni. A hűségem hozzá pedig abban látom megnyilvánulni, hogy ennek szellemében adom tovább én is azt, amit tőle kaptam.

Nem szabad elfelejteni, hogy ahogy a jóga testgyakorlatai eszközök, a tanár sem több ennél. Bár a viszony sokszor nagyon bizalmas, mély, közeli, tudni kell, hogy a tanár határai és felelőssége meddig terjed. A dolga, hogy utat mutasson, akkor, mikor elakadtunk az úton, akár egy test-, akár egy élethelyzet tekintetében. A tanítás, szolgálat. És a tanítványság is, a szó legnemesebb értelmében.  Azonban mindig eljön a pillanat, amikor az eszközök már nem szolgálják a fejlődést és új segítő után kell nézni, vagy már nincs szükség ilyesmire. Képesnek kell lenni elengedni ekkor, ahogy a jóga eszközeit is idővel elengedjük, mikor már más szinteken folytatódik gyakorlásunk. Ezt nem csak a tanítványnak, de a tanárnak is jó észben tartani. Ez is az alázat egy formája, gyakorlata, amiről sosem szabad megfeledkezni. Az alázat a tanárnak és a tanítványnak is a feladata, akár csak a kölcsönös tisztelet.

2012. február 2., csütörtök

A vegetáriánus táplálkozás és a spirituális gőg

Bár sokszor a sötét oldalát emeljük ki és a nehézségeit taglaljuk korunknak, van azonban több pozitív oldala is, mint például, hogy elkezdődött az emberekben a tudatosan élt élet megvalósítására való igény, s ennek részeként sokan fontosnak tartják, hogy ez a tudatosság, akár az étkezésben is megjelenjen.



Jógás körökben már-már elvárás, hogy az ahimsa nevében mindenki vegetáriánus legyen és a táplálkozásból nem csak egészségügyi, hanem egyenesen morális és etikai kérdést csinálni. A napokban olvastam egy közösségi oldalon folytatott beszélgetést a vegetáriánus táplálkozásról, ahol valaki a húsevőket, elítélendő, velejükig romlott, hulla-, vagy dögevőknek titulálta, akik a szellemi lépcső legalján kúsznak valahol... Bár vegetáriánus étrenden élek, emberileg mégis kissé megakadtam ezen a kijelentésen és elgondolkodtam a vegetáriánus táplálkozás morális, etikai és érzelmi hátterén.

Én miért is vagyok vegetáriánus? Bevallom elsősorban egészségügyi okokból, jobban érzem magam tőle és számos előnyét tapasztalom, még ha némi erőfeszítésbe is került olyan étrendet kialakítanom, ami által minden szükséges és fontos vitamint, ásványi anyagot megkap a testem, szervezetem. Természetesen nagyban hozzájárul az is, hogy imádom az állatokat, kicsiket, nagyokat, szőröseket, tollasakat, vízben élő, vagy szárazföldi formáikban. Számomra valahogy morbid volt az elfogyasztásuk, amikor még volt rá példa. És persze a nem-ártás elvének gyakorlata is szerepet játszik, de itt álljunk meg egy pillanatra kedves húsevő és zöldségevő barátaim.
Nem szeretnék sem magamban, sem másban lelkiismeret furdalást kelteni, csak felmerült bennem, hogy milyen szép is, hogy nem eszem húst, hogy ne ártsak, miközben életek milliói pusztulnak el, mert végigsétálok egy réten, életek milliói pusztulnak el, csak mert a beülök az autóba vagy vonatra szállok teljesen mindegy, ott véreznek és kenődnek szét a járműveken csak azért , hogy eljussak "A"-ból "B"-be, s életek milliói pusztulnak el, mert lélegzem.

Indiában létezik egy rend, úgy hívják őket Jainák, akiknek útja a nem-ártás. Arról lehet megismerni őket, hogy úgy járnak, hogy sepregetik az utat maguk előtt, nehogy egy a szemük számára láthatatlanul apró élőlényt is eltapossanak, beszédük közben pedig egy kendőt tartanak szájuk elé, nehogy egy apró lényt belélegezzenek. Mivel mélységesen tisztelik az életet, étrendjük olyan termésekből, gyümölcsökből tevődik össze, melyeket a növények, önként adnak magukból, hiszen tudják, hogy a növények is éreznek, függetlenül attól, hogy nem szívszorító az haláltusájuk. Nem tudom tejet, tejterméket fogyasztanak e, megkockáztatom, hogy igen, mert azt is e logika szerint táplálni adja a tehén, és nem szenved, vagy hal meg miatta, de ebben nem vagyok biztos.
Szóval minden kedves Vega társamat, aki úgy gondolja, hogy azért mert nem eszik húst már meg is valósította a nem-ártás elvét, el kell keserítenem. És semmi estre sincs senkinek joga/oka az étkezési szokásai miatt lenézni a másikat, mert önmagában a húsról való lemondás még senkit nem emelt szellemi magaslatokba, ahogy az általam olvasott bejegyzés is bizonyítja számomra.

Mindig örülök, amikor látom, hogy valaki törekszik a jóga tanításait betartani, de azt vegyük észre, hogy eltekintve az ind kultúrától, a hindu vallástól, szentiratoktól, a jóga tanításaiban sehol nem szerepel, hogy ne egyél húst, mert akkor hiába minden emberi és szellemi törekvésed, rossz ember vagy és kész. A Hatha Yoga Pradipika például csak a túlzott táplálkozástól óv, és mértékletességre sarkall. Máshol azt találjuk: "a jógi egyen, finomat, édeset...". Ezzel nem azt akarom mondani, hogy éljen a tatár beefsteak, csak utalnék rá, hogy attól még, hogy éppen valaki húst fogyaszt még lehet a jógájában egyébként nagyszerű tapasztalatokat megélt, emberileg nagyon is a helyén lévő, tiszta elméjű valaki, ez nem feltételenül függ össze. És sajnos sok olyat látok mostanában, hogy valaki hatalmas vega és jóga guru emberileg mégis hagy némi kívánnivalót maga után, arról nem is beszélve, aki a veegtáriánizmus fontosságát és szentségét tanítja, miközben valójában fogyaszt húst. Inkább ezekkel van a probléma.

Nem hiszem, hogy a jóga bármelyik tanítása között szerepel az, hogy ne egyél húst és nézz le, alázz meg mindenkit aki viszont eszik, érezze ettől jó rosszul magát. Egyik nagyra tartott mesteremről, vezetőmről, akik elismert és megvalósított indai mesterek, nem tudnám elképzelni, hogy így beszélnek azokról az emberekről, akik másképp élnek, étkeznek, mint ők. A jóga célja nem ítélet hozás, hanem az ítélkezés nélküli elfogadás önmagunknak és mindenki másnak, aki különbözik tőlünk. Hogyan lehetséges megítélni valakit aszerint, hogy eszik e húst vagy nem? .........szóval ártani magunknak és másoknak nem csak a húsfogyasztással lehet, hanem a megvető beszéddel, ítélettel, minősítéssel és ez oda vissza hat, annak sem jó, aki kapja és annak sem aki adja. Szóval minden vega és nem vega ölelje meg egymást, mert a szeretet és elfogadás a legfontosabb, amire törekedni kell.

Az jóga lényegében az elmében valósul meg és nem a testben. Ezért is igyekszem töretlenül minden nap gyakorolni a jóga testhelyzeteit és törekszem az egészséges táplálkozásra, de ha ebben elmerülünk, az anyaghoz láncol bennünket. Ha túlzott figyelem fordul a test edzésére és táplálására, elvész a jóga lényege és ennyi erővel tornikázhatnánk is valami jól hangzó diéta mellett. Célszerűbb ilyen szinten nem belemerülni az anyagba, legalábbis, ha spirituális célok miatt gyakorlunk jógát. Az ászana gyakorlat lényege elsősorban a test elő- és felkészítése a meditációs ülésre és az elme fegyelmezését szolgálja, csak manapság nyugaton megy el az akrobatika és az "én jobban körbe tudom csavarni a lábamat a bal fülem körül" irányba. Ne essetek ebbe a hibába. Az anyagban elmerülni és belefeledkezni a legnagyobb tévedések egyike. Akik azt gondolják, hogy az étkezés arányos a jógában elért úttal, nem sokáig jutottak a tanításokban. Addig biztos nem például, hogy mindent a tudat teremt. Így a testet is, sőt a betegségeket is. arra utalok ezzel, anélkül, hogy a szánkhja és védanta tanításaiba belemennék, hogy jóságunk vagy gonoszságunk, egészségünk, lelki állapotainkért felelősek vagyunk a bennünk zajló mentális folyamatok által. Ha túllépünk az anyagon felismerhetjük, hogy nem az a fontos mit eszünk, hanem, hogy hogyan. Milyen gondolatokkal, belső tartalmakkal, együtt szeretetteinkkel, vagy egyedül... ez az ami az étkezésben számít, a többi csak puncs az anyagi síknak.

Vannak olyan húsfogyasztó népek, akik úgy tartják, az elfogyasztott hús által a elejtett, vagy elhullott állat bennük él tovább, a részükké válik. Felajánlást tesznek és hálát adnak, mielőtt elfogyasztanák, szerintem ez szép, hiszen ezek a törzsek, ha nem ennének hús, éhen halnának, de közben hihetetlenül alázatosak és tisztelettel állnak az élethez.. Ennek ellenére a legtöbben azt gondolom közelebb állnak Istenhez, és magasabb spirituális szinten vannak (bár ez is olyan fura rangsor), mint a legtöbb teljes mellszélességgel hangosan vegetáriánus nyugati jógi jelölt.

Törekedjetek a legjobbra, óvakodjatok a spirituális gőgtől. A jó szándék és a számotokra a jelen pillanatban ideális megélése és a fejlődés lehetőségének állandó keresése meg fogja hozni az eredményét, hiszen a jóga útján a vegetáriánus táplálkozás nem követelmény, hanem egy idő után természetesnek tűnő, belülről felmerült igény, választás. A tudatosság az életben és az étkezésben is helyes utat mutat, de nem kezdem előröl, amiről épp az előző bejegyzésben írtam alább az egészséges táplálkozásról...

 További jó étvágyat MINDENKINEK!

2012. február 1., szerda

Egészséges táplálkozás

Mikor még nem figyeltem oda arra, hogy hogyan táplálkozom, nem is gondoltam, hogy ilyen messze menő szerepe van az étkezésnek, mind a fizikai, mind a lelki életben és mentálisan. Több alkalommal előfordult hosszabb időszakokra, hogy nem ettem húst, de mivel nem voltam elég tájékozott a témában, mindig rossz tapasztalat lett a vége. Elkezdett hullani a hajam, tönkrement a bőröm, legyengültem. elfogytak az izmaim, feszült voltam, nem tudtam koncentrálni... szóval az egyoldalú vega táplálkozás önmagában nem emelt túlzott magaslatokba, függetlenül attól, hogy nem nagy örömmel tértem vissza sosem a húsevésre, mert nem igazán szerettem, nem rajongtam érte. Mivel sosem a vágy hajtott a húsevés felé, hanem az életben maradás ösztöne, egyszer csak elhatároztam, hogy megtalálom a módját annak, hogy hús nélkül is normálisan működtessem a testem, szervezetem. Ma már egyáltalán nem eszem húst és megtaláltam azokat a dolgokat, amelyek egyáltalán nem tettek jót a szervezetemnek és kizártam őket a táplálkozásomból. A véleményem az, hogy tudatosan kell táplálkozni is, és nem valaki másnak már bevált sémát kell követni.


Manapság a rengeteg világmegváltó étrend könnyen csapdába csalhatja az embert. Étkezz a vércsoportod szerint, egyél zöldséget, húst pedig ne, egyél tejterméket, vagy egyáltalán ne egyél semmit, aminek állathoz köze volt. Választhatsz az ayurvédikus, paleolit, vagy a makrobiotikus étkezési módok közül, ehetsz csak nyers zöldéséget, de az is lehet, hogy csak a levüket iszod, vagy megadod a testnek, amit éppen kíván, mondván, hogy a test bölcsebb és pont arra nyújt be igényt, amire szüksége van. Pro és kontra ismerjük ezeknek az előnyeit és hátrányait is és mérlegelve, pont nem lehet eldönteni, hogy mi legyen... A helyzet az, hogy bármennyire is keressük a receptet, vagy egy megadott végrehajtási tervet, nem fog segíteni, amíg nem értjük meg a testünk működését, elménk igényeit és lelkünk szavát, melyek pontos visszajelzést fognak adni arról, hogy mi a jó szervezetünk számára és mi nem. A táplálkozást elsősorban nem ideológiai okokból kell eldönteni. Mondok egy példát: van egy ismerősöm, aki hatalmas vegetáriánus, egy alkalommal arról beszélt, hogy milyen jól esne néha húst fogyasztani, de hát ahimsa... nem ártunk más lényeknek. Na és magadnak árthatsz? Ha valaki úgy vegetáriánus, hogy közben nagy szaftos sült húsokról álmodik, inkább egye meg őket, mert nem lehet túl hálás hosszútávon megfosztani magát a vágyaitól. Persze a lemondás nemesít, mégis érdemes elgondolkodni rajta, hogy kinél, mikor, milyen indíttatásból, időben, vagy túl korán érkezik a döntés.



Érdemes tudni, hogy az ember a fogazat alapján legnagyobbrészt gabonák és gyümölcsök, zöldségek fogyasztására van beállítva, azonban a két szemfog szerepe a húsevésben játszik szerepet. Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy az agy működéséhez szükséges jellemzően tengeri halakban és vörös húsokban előforduló zsírsavak, esszenciális aminosavakat a húsból a legegyszerűbb nyerni, de hozzáteszem meg lehet találni hús nélkül is ezek forrását. Mikor a táplálkozásról beszélünk érdemes figyelembe venni, milyen éghajlati övön élünk és az adott klímában való működéshez mire van szüksége a szervezetnek. Szegény eszkimó hiába őrül bele a lelkiismeret furdalásba, hogy húst, vagy éppen bálna zsírt eszik, nagyon nincs más választása...

Mikor azt kérdezik tőlem, hogyan táplálkozzunk helyesen azt szoktam javasolni, hogy 1 hónapig ne változtasson azon, ahogy étkezik, viszont minden étkezést jegyezzen fel, figyelje meg, hogy az elfogyasztott táplálék hogyan hatott rá: jött e a híres "kaja kóma", vagy épp teli lett energiával, teltség érzet lett, vagy könnyű maradt, jelentkezett e emésztési probléma, vagy inkább pozitívan változott a helyzet, megnövekedett e a folyadékigény az evés után vagy változatlan maradt.... Ez jó pár szempont, ami szerint ki lehet szűrni, hogy mi az ami használ és mi az ami nem. Önmagunkat megfigyelni jóval munkásabb, mint egy könyv alapján elkezdeni valamilyen táplálkozási módot vagy diétát, viszont hosszú távon tapasztalatom szerint célravezetőbb és jógikusabb is. Jó, ha azt, hogy hogyan építjük fel testünket, saját, önmagunkról szerezett tapasztalatok alapján döntjük el.

Az én megfigyelésem végeredménye az volt, hogy már nem kell húst ennem, mert megtaláltam azokat a gabonákat, algaféléket, magvakat és természetes étrend kiegészítőket, melyek mindent megadnak, amire szükségem van. Nem eszem pékárút, kenyeret, élesztős dolgokat. Nem fogyasztok cukrot, csak alkalmanként és akkor is jó minőségű nádcukrot. És rengetek folyadékot fogyasztok, gyógyteák, víz, zöldséglevek formájában.
Nem kellett sok idő, hogy mindennek meglegyen az eredménye. Energikusabb vagyok, jobb a közérzetem, elmúltak a kellemetlen testi tünetek, fokozódott a rugalmasságom és hajlékonyságom, ami a reggeli gyakorlásaim alkalmával nagyon örömteli tapasztalat volt. Rendbe jött a bőröm, nem hullik a hajam, de a lényeg, hogy jól érzem magam. Kiegyensúlyozott vagyok, könnyebben meditálok, és könnyedebben jógázom. Persze ezzel nincs vége, minden nap új lehetőség adódik, hogy jobbá, változatosabbá és egészségesebbé tegyem az étrendem. Számomra ez érdekes és izgalmas kísérlet.

Azt gondolom nem tettem radikális lépéseket, nem kényszerítettem magam rengeteg lemondásra, vagy olyan dolgok bevezetésére, amik nem esnek jól. Egyszerűen hoztam egy döntést: egészséges szeretnék lenni, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ez így legyen. Szerintem az emberek táplálkozását tekintve abba a maguk által állított akadályba ütköznek, hogy igazából nem döntenek. Csak jó lenne, ha tudnám úgy csinálni... de aztán mindig van kifogás, hogy miért nem lehet mégsem... sajnos ugyanaz, mint a rendszeres gyakorlásnál: "a család miatt nem lehet, ki is dobna a férjem, ha nem kapna vasárnap rántott húst", "mit szólna szegény nagymama, ha nem enném meg a húslevesét", "szegény anyukám, hát azért él, hogy én egyek a finom pörköltjéből".
Persze lehet hússal is egészségesen táplálkozni, hacsak mondjuk fehér húst eszik valaki és legalább zöldséggel fogyasztja és nem minden nap húst hússal... az én tapasztalatom mégis az, hogy hús nélkül jobb a testnek, a léleknek és a szellemnek is... Jó lenne, ha mindenki képes lenne erőfeszítéseket tenni önmagáért és másokért, nekem ez nagyon hiányzik a világból, de biztos túl sokat hallottam már, hogy "milyen jó volna ha", de mindig mindent meg lehet magyarázni, hogy miért ne tegyük mégse, de erről egy másik alkalommal...