Akkor, amikor elkezdtem tanítani, nem használtam zenét. Azt gondoltam és most is azt gondolom, hogy a zene asszociációs folyamatokat indít el, belendíti a képzeletet és elvonja a figyelmet a jelen pillanatról és a gyakorlásról. Illúziókat, érzelmeket, emlékeket ébreszt. Más szempontból viszont mégis csak segítség lehet a kezdő gyakorlóknak, hiszen segíthet kikapcsolódni, ellazulni, átadni magát a gyakorlásnak. A magam részéről, akkor még fanatikus hatha jógásként, mivel a szentiratok és a jóga nagykönyvei sehol nem írták, hogy zene is kell a gyakorlás közben, inkább hanyagoltam.
Később… Amikor a vinyasa flow és én szerelembe estünk, magától értetődő módon jelent meg a zene a gyakorlásaim közben. Ritmusossá, lággyá, sokszor szinte érzékivé tudta tenni az áramlás pillanatait. Egészen különleges élménnyé váltak a gyakorlással töltött óráim. Kiragadott, elvarázsolt, tánccá olvasztotta a szekvenciákat, amelyek intuitív módon, a zene és a dallamok inspirációja által formálták a testem… Azokon az órákon, amiket vezettem, önmagam megélései és tapasztalati miatt, használtam zenét, mert ellazít, mert képes érzelmeket közvetíteni, mert képes kiragadni a hétköznapi észlelésből, mert megérinti a lelket és mert a flow jellegű gyakorlás, ami szinte tánccá tud alakulni, megkockáztatom így fogalmazni: megköveteli a zenét.
Elöljáróban szerettem volna csak elmondani a pro- és kontra tapasztalataimat, érveimet a zene mellett és ellene egyaránt. Valamint előre leszögezem, mielőtt megint ‘fene gyerek’, vagy ‘botrányhős’ leszek, hogy ez itt a személyes blogom, ahol a személyes véleményem és nem abszolút igazságot fogalmazok meg. (Ezt csak az önérzetesebb és érzékenyebb jógaoktatók miatt.)
Amiről igazából írni szerettem volna, az az a jelenség, amit nem tudtam nem észrevenni, mert egymás után hirdették meg különböző iskolák: élő zenés jóga és ennek kapcsán felmerült, úgy általában a ‘jóga és trend’ egymáshoz való viszonya.
Valamiért megragadott a jelenség, és nem csak azért, mert esetleg felmerült bennem, hogy az ‘élő zene’ variációs jóga a jóga biznisz egy új fogása, vagy mert érdekel, hogy miért és hogyan bontakoznak ki ezek a jóga trendek a szemeim előtt… nem is csak a jógaiskolák, vagy jógatanárok szempontjai, meg ‘azt kell adni, amire bejönnek az emberek, mert akkor legalább jógáznak’, meg az ‘alkalmazkodni kell a trendekhez’, ‘innen majd tovább tudnak lépni a komolyabb jóga irányába’ magyarázatok érdekelnek ebből… hanem az emberi, vagyis a jógázók és a jógához közelítő emberek igényeinek miértjei.
Szóval azon gondolkodtam, ez tulajdonképpen egy természetes jelenség. Felgyorsult világban élünk, intenzív tempóban, villogó táblákkal, neon színekkel, ízfokozókkal, gyors autókkal, okos telefonokkal… mindent fokozunk, kell az inger, de egyben túl sok is, nem divat a természetesség, minden korrigált, photo shop-olt, felturbózott. Vágyunk rá, hogy megálljunk, de sokan nem tudnak mit kezdeni a mozdulatlansággal, a csenddel, a befelé fordulással. Kifelé élünk, versenyzünk, teljesítünk, kell a pörgés, kell a látszat, kell a külcsín, kell a tömeg, kell, ami fokozza az életélményeket…
A legtöbb ember egy ilyen iramban haladó és ilyen intenzitással megnyilvánuló világban megértem, hogy azt mondja: “Klasszikus hatha jóga? lassú, csendes… unalmas. Köszi, inkább nem.” Nem tudnak megállni benne, szinte még jobban pörög az agyuk, ingermentes környezetben, legalábbis így érzékelik… valamivel le kell foglalni, szórakoztatni kell és erre a zene, sőt a látványos élő zene kiválóan alkalmas. Szerencsére vannak is szociálisan különösen érzékeny jógaoktatók és iskolák, akik egyből tudják mire van szükség…
Viszont azon gondolkodom, hogy bár a jóga nagyon simulékony és jól alakítható az igényekhez, de ha sokáig alakítgatjuk még, akkor nem veszíti-e el rendeltetését, lényegét? Vajon valóban az a helyes, hogy a felgyorsult, inger gazdag világban megadjuk az embereknek, amit megszokásból igényelnek? Marketing szempontból biztos kifizetődőbb, mert így ‘bejönnek legalább’. Viszont, ha a jógának trendhez kell igazodni, akkor szolgáltatás lesz, ami pedig profit orientált, ami egy jógaközpont, iskola stúdió szempontjából valahol érthető, ne legyünk álszentek, senki nem rizsért cserébe tanít. Fent kell tartani a jógatermet, képződni kell, élni kell a jógatanároknak is stb. Csakhogy így, egyszer csak termék lesz a jóga, árucikk és fogalmazhatunk szépen, meg jellemzően a ezo-spiri-biznisz világra megideologizálhatjuk a torzítások nemességét a korábban már említett indokokkal, mégis csak az üzletről és a tömeg generálásról szól a nóta… De eléri-e a jóga a célját, és mi valóban azt közvetítjük-e, amit elvileg szeretnénk? Szerintem azzal, hogy azt mondjuk: a jógának követni kell a trendeket, egyszerűen szolgáltatássá degradáljuk. A szolgáltatás pedig üzlet és profit orientált, árucikket kínál…
Nem hiszem, hogy mindenkinek jógázni kell, vagy hogy mindenkinek való a jóga és meg kell váltani a világot és mindenkit ‘jógássá’ kell tenni… (ez nekem egy kicsit erőltetetten hittérítős) és ennek érdekében akkor inkább a fogyaszthatóság és népszerűség kedvéért alacsonyítsuk le, vagyis bocsánat a kifejezésért, úgy írom, hogy módosítsuk a jóga eredeti szellemiségét. Nekem ez sántít. Aki zenés mozgásra vágyik aerobikozhat, vagy táncolhat, akinek stroboszkóp kell, elmegy diszkóba, aki harcművészetet szeretne gyakorolni, elmegy karatézni, vagy kung-fu-zni, aki énekelni szeretne, elmegy kareokizni, bhajanozni, kirtanozni, és aki a jóga testi, lelki, szellemi áldásait szeretné tapasztalni, és úgy érzi az elméjének és a lelkének is szüksége van valamire, nem csak a testének, az meg megkeresi a jógát, a maga nyugalmával és csendességével, (ami szerintem inkább szerény, mint hivalkodóan megnyilvánuló) és jógázni kezd… vajon a harcművészetek miért hűségesebbek a hagyományaikhoz? Nincs zenés karate, hot kung-fu, vagy meztelen tai-chi… mert egyszerűen elegek akként, amik. A jóga, amit fennhangon magasztal a kismillió magyarországi jógatanár és hisz benne és tapasztalata van benne, mindenféle ízfokozó nélkül (mert azért ugye egymásra kacsintunk néha), miért nem elég magában? Miért kell mindenáron eladni?
Jól néztünk volna ki, ha mondjuk a jóga nagy tanítói a tanításaikat a trendekhez, meg a tanítványok füle vágyához igazították volna, az Igazság és az illúziómentes Valóság és Bölcsesség helyett. Nem mesterek, hanem cukros bácsik lettek volna. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy a gyakorlók sajátosságait, céljait a jógával, adottságaikat nem kellene figyelembe venni, mert persze, hogy… de hé, hol a határ? El nem tudom képzelni, hogy Swami Véda, vagy Iyengar mester rappelni kezd, mert az trendi és azzal több fiatalt tudnak megszólítani, akik úgy legalább ‘bejönnek’ satsangra… vinni nem sokat visznek, legalábbis abból, ami a jóga, de bejönnek! Vagy éppen mindig azt adnák, amit a tanítványok igényelnek, vagy azt mondanák, amit a tanítvány hallani szeretne, mert számára kedvező és kellemes, mert attól népszerűbb lesz a jóga, vagy az ő iskolájuk, tanításuk.
Szóval azt szeretném kérdezni, hogy nem lehet, hogy inkább az a helyes, ha a jóga azon eredeti tanítását képviseljük, ami megtanít arra, hogyan lesz a zajból csend, a sokból egy, az aktivitásból nyugalom? Mert, hát azért remélem nem csak az a fontos, hogy ‘bejöjjenek’ jógázni az emberek hanem, hogy vigyenek is valamit… lehetőleg valami ‘jóga tapasztalatot’, megkockáztatom, hogy ez fontosabb, mint hogy mennyien ‘jönnek be’. Mert ha a jóga sokak számára ilyen küldetés, mint amit hangoztatnak, akkor a minőséget nem válthatja fel a mennyiség. Szerintem.
Egy másik gondolat, ami felmerült bennem ennek kapcsán: vajon mi okozza, hogy ennyire nem tudnak az emberek csendben maradni? Kell a zene, a tv, a rádió, a folyamatos telefonálás, a zaj, a hang, mert a csend ijesztő lett… A csendben magunk maradunk. Egyedül maradunk az érzéseinkkel, gondolatainkkal, nincs semmi ami terelni tudná a figyelmet. Ott marad a valóság. Miért nehéz ezzel kezdeni valamit? Ingerek nélkül… Ha az emberek zenés, táncos, mulatságos jógára vágynak, akkor a szó klasszikus értelmében valóban jógázni szeretnének? Vagy inkább azért jógáznak, mert trendi és hát azért zenével, meg így, meg úgy jobban fogyasztható? De ha a jóga, úgy ahogy azt megalkották, nem vonzó valaki számára, akkor miért kell mindenáron jógázni, amikor mozogni, meg tornázni másképp is lehet, és minden mozgás hoz egyfajta mentális egyensúlyt és összeszedettséget… (ne segítsetek, tudom… a jóga trendi)
Szerintem a jóga egy nagyon fontos küldetése, hogy visszavezessen a csendhez, belső békéhez, nyugalomhoz. A belső középponthoz amiben megpihenhetünk, ami menedéket ad, amiből merítkezhetünk és töltődhetünk. Pont az az egyik lényeg, az én értelmezésemben legalábbis, hogy a világ illúziónak felesleges jelenlétére való igényt és vágyakozást megszüntesse. De ha szolgálni kezdjük általa azokat az illúziókat, amiket éppen felszámolni kellene, akkor a jógát gyakoroljuk még?
Imádom a fűszeres, csípős, íz orgiákat. Az édeset, a sósat, a savanyút… Viszont a töménytelen mennyiségű, kontrollálatlan fűszerezés okozott némi problémát és böjtbe fogtam. Nem volt ételízesítő, só, fűszer, ízfokozó… így ízük sem volt az ételeknek… de semmi. Minden falat csalódás volt és utáltam az egészet… inkább nem ettem. Aztán arra gondoltam, hogy nekem kell e szolgálni az érzékszerveket, vagy azok szolgálnak engem? Azért étkezem, hogy szolgáljam őket, vagy azért, hogy fenntartsam a testem? Ennek mentén, hamar rájöttem, hogy nem azért eszem, mert szükséges, hanem mert finom, és nem azért eszem, mert jót tesz, hanem azért, mert ízes… és ez nem jó így, kell változtatnom. Elkezdtem belenyugodni, hogy ami egészséges és jót tesz, nem feltétlen ízes és finom, viszont táplál és jobban működöm. Majd, ahogy sikerült az ‘íz-függésem’ elengedni, hirtelen megéreztem a gyógyteák finomságát, a zöldségek valódi ízét, amelyek olyan egyértelműen különültek el egymás édességétől, vagy kesernyésségétől.
Valahogy ezzel a trendesített jógával kapcsolatban is ezt érzem. A jóga ízét is meg kell érezni a zajos világ után és nem a jógát kell beízesíteni, hogy illő legyen a zajos világba.
Mindemellett senkit nem akarok meggyőzni, sem minősíteni, vagy ítélkezni. Ez csak a személyes véleményem. Egy gondolatmenet, amivel lehet egyetérteni, meg nem, ahogy én is egyetérthetek a jóga trendekkel, meg az élő zenével, meg nem. Megadjuk egymás szabadságát. Elfogadom és nem vonom kétségbe, hogy szuper élményeket lehet megélni hangos élő zenével és zene nélkül egyaránt. Nekem a bikram, meg hot, meg ilyen, meg olyan, felsorolhatatlanul sok névbe csomagolt ugyanaz, meg a hazánkban különösen nagy számban élő rendszeralapító mellett elfér ez is. El tudok fogadni néhányat a sokféle érvből, ami mellette szól… szuper, hogy mindenki megtalálja, amire éppen hangulata, igénye van… és hát miért is ne tenné, mindenki szíve szerint… viszont azt is gondolom mindemellett, hogy a jógának nem kell kiszolgálni az igényeket, a jógának éppen azt a lehetőséget kellene képviselni, hogy lehet másképp is élni és a befelé figyelés, új dimenziókat tud nyitni. A jógának szerintem, annak kell maradni ami, különben elveszti küldetésének lényegét és jelentőségét, legalábbis egy határon túl. A rengeteg stílussal, irányzattal, hókusz-pókusszal már így is sokat modernizálódott, talán túl sokat is. Mindenesetre talán pár év múlva lesz majd olyan ‘trend’ is (de megszerettem ezt a szót), ahol olyan exkluzív jógaórák lesznek, amik a csendbe hívnak, befelé fordulni, észlelni önmagunkat, tapasztalni, meghallani a légzés áramlását, vagy a szív dobbanásában az élet ritmusát, megállni egy percre, önmagunkba érni, felismerni a belső világban rejlő csodákat és megnyugodni… addig, ahogy egy kedves baráttól tanultam: legyen mindenkinek hite szerint…
